Run for Earth - Powered by Austrotherm X Garmin

A futniszep.hu, a Garmin és az Austrotherm bemutatja: Run for Earth 🗓 Regisztráció: március 15. - május 31. 🆓 Ingyenes virtuális kihívás, oklevéllel és rajtszámmal 🏅Bármikor, bárhol, bármilyen távon teljesítheted 🌺 Az eddigi egyik kedvenc befutóérmünk 📢 Limited edition: 450 darab 🐼 Támogathatod a WWF-et 🚴‍♀️ Teljesítsd futva/ túrázva/ sétálva/ bringával/ görkorival/ úszva A soron következő teljesíthető virtuális eseményünk a környezetvédelem jegyében született meg, melyet három dátum inspirált: 💧Március 22: a Víz Világnapja ⏱Március 27: a Föld Órája 🌎Április 22: a Föld Világnapja A 10 cm széles éremben megannyi szimbolikus üzenetet rejtettünk el: a hatalmas őserdő kontrázva a belső sarkkört ábrázoló képpel a Földünk egészét jelképezi, s annak is azon részeit emeltük ki, mely helyeken a legszélsőségesebb a változásokat okozzák korunk legfőbb problémái. Az óra azért kapott főszerepet, mert az említett Föld Órája eseményére is felhívja a figyelmet, amely 20:00-tól 21:00 óráig tart, így a mutatókat is ennek megfelelően helyeztük el.🔋🔌⚡️💡S ha már óra, akkor egyértelműen Garmin, azon belül is az ikonikus Fenix típus, hiszen a mi kezünkön is éppen az van. ⌚️ A lépésszámláló azért mutat 9763-at, mert a terveink véglegesítésének pillanatáig pontosan ennyi alkalommal teljesítettetek Europe Run futamokat összesen. 🎨 Az érmeket összesen hat féle színnel öntjük ki, 3D felületkezelést is alkalmazunk, az óra kerete körkörös irányban szálcsiszolt lesz, ami átlátszó epoxi gyantával kiöntve tökéletesen visszaadja majd egy üveglap hatását. Az érmekből limitált 450 db-ot gyártunk le, szóval készüljetek, aki szeretné megkaparintani, az jelentkezzen rá mielőbb. 🌺🌴❄️🗺 Több szempontból is fontos esemény ez a Europe Run életében: azért, mert a VII. Austrotherm Tihanyi Félmaraton helyett szeretnénk Nektek adni ezt a futamot motivációként, azért is, mert a környezettudatosság egyébként is szívügyünk, továbbá azért, mert első alkalommal debütálhat majd a Europe Run 2.0 verziója a kibővített lehetőségeivel, ugyanis akkorra már a frissített oldalunkon tudtok majd regisztrálni rá.

Start of race registration: March 15, 2021

Completed: March 15, 2021 - June 15, 2022

Created by: Europe Run

Number of kms offered: 6271.0 km

All participants: 411 main

Website Facebook page
Participants
Bagaméri Tímea
Running - 10.0 km
Profil megtekintése
Nagy Gergely
Bicycle - 20.0 km
Profil megtekintése
Őri Anna
Running - 15.0 km
Profil megtekintése
Steigler László
Bicycle - 60.0 km
Profil megtekintése
Nagy Nikolett
Running - 21.0 km
Profil megtekintése
Németh Zoltán
Running - 21.0 km
Profil megtekintése
Győri Andrea
Running - 6.0 km
Profil megtekintése
Tóth Krisztina
Running - 5.0 km
Profil megtekintése
Vajai Adrienn
Running - 15.0 km
Profil megtekintése
Orgován Luca
Running - 3.0 km
Profil megtekintése
Orgován Luca
Running - 3.0 km
Profil megtekintése
Kaszás László
Running - 10.0 km
Profil megtekintése
Futamfotók
Schunk Melinda

Hiking - 8.0 km

Profil megtekintése
Király Balázs

Swimming - 4.0 km

Profil megtekintése
Király Balázs

Bicycle - 90.0 km

Profil megtekintése
Király Balázs

Running - 15.0 km

Profil megtekintése
Laczkó Piroska

Hiking - 4.0 km

Profil megtekintése
Laczkó Piroska

Running - 5.0 km

Profil megtekintése
Királyné Csirke Eszter

Swimming - 2.0 km

Profil megtekintése
Gyurián Zsanett

Running - 5.0 km

Profil megtekintése
Laczkó Piroska

Running - 12.0 km

Profil megtekintése
Király Balázs

Swimming - 6.0 km

Profil megtekintése
Laczkó Piroska

Running - 11.0 km

Profil megtekintése
Király Balázs

Swimming - 5.0 km

Profil megtekintése
Those who have already participated in the competition (411 Main)
# Runner's name Method of implementation Distance committed
Keczán Máté Running 10.0 km
Szécsiné Csenki Anita Running 10.0 km
Papp Dominik Running 16.0 km
Graur Péter Running 6.0 km
Dravecz Ádám Running 15.0 km
Tar Enikő Running 21.0 km
Veszprémi-Hegedűs Annamária Running 3.0 km
Győri Andrea Running 6.0 km
Tóth Krisztina Running 5.0 km
Barna Emilia Petra Hiking 10.0 km
Gesztesi Fanni Hiking 10.0 km
Gesztesi Fanni Hiking 10.0 km
Vajai Franciska Running 10.0 km
Horváth Krisztián Running 42.0 km
Béndek Enikő Running 10.0 km
Konecsni Péter Running 21.0 km
Resszer Viki Running 50.0 km
Tandi Zsanett Running 10.0 km
Bartók Levente Szabolcs Running 21.0 km
Rákné Adorján Zsuzsanna Running 10.0 km
Vigh Csaba Running 21.0 km
Kerekes Anna Running 10.0 km
Stréling Norbert Running 21.0 km
Isó Nikolett Viktória Running 21.0 km
Szollár Zsófia Bicycle 20.0 km
Bor-Szeifert Adrienn Running 21.0 km
Dr. Sütő Ádám Running 10.0 km
Gacs Attila Running 21.0 km
Kuczik Zsuzsanna Running 5.0 km
Forray Anita Running 7.0 km
Vincze Beatrix Hiking 5.0 km
Törjék Nikoletta Hiking 5.0 km
Borók Csaba Running 10.0 km
Szendeczki Mihály Running 5.0 km
Balogh Krisztina Running 10.0 km
Pólyán Hajnalka Running 10.0 km
Berkes András Running 5.0 km
Tót Ágnes Running 11.0 km
Esztári-Miklós Enikő Running 22.0 km
Kovács Gábor Running 10.0 km
Gyebnár Csilla Running 15.0 km
Micsik Tamás Running 15.0 km
Miksó Zsuzsanna Running 7.0 km
Lovas Krisztina Running 10.0 km
Rudolf László Running 9.0 km
Sas Károly Running 43.0 km
Adorján Richárd Running 8.0 km
Radó Júlia Running 5.0 km
Ruzsicska Yvette Running 15.0 km
Gyurián Zsanett Running 5.0 km
Kovács Tibor Running 11.0 km
Sztanó Emília Running 8.0 km
Magyar Péter Running 10.0 km
Zobák Gábor Running 15.0 km
Gulicskáné Tősér Edina Running 12.0 km
Biró Tímea Running 10.0 km
Breuer Viktor Running 12.0 km
Sipőcz Ádám Running 42.0 km
Magyar Gyöngyvér Running 10.0 km
Czeilinger Dorina Running 7.0 km
Lippai Zsolt Running 10.0 km
Puskely-Szabó Orsolya Running 15.0 km
Jóború László Running 32.0 km
Pipis Rudolf Running 15.0 km
Laczkó Bernadett Running 10.0 km
Gyurkovics Anikó Running 16.0 km
Szilák Barbara Running 10.0 km
Turi Zsófia Running 7.0 km
Rigó Renáta Running 8.0 km
Mender Nikolett Running 3.0 km
Kovács Zoltán Running 10.0 km
Lóth Tamás Running 5.0 km
Ádám János Running 10.0 km
Németh Krisztián Running 21.0 km
Kertész György Bicycle 30.0 km
Bagaméri Tímea Running 10.0 km
Kanyó Balázs Running 21.0 km
Steigler László Bicycle 60.0 km
Orbán Attila Running 21.0 km
Lantos Norbert Running 15.0 km
Szabó-Takács Mónika Running 2.0 km
Szabó-Takács Mónika Running 2.0 km
Csöppű Andrea Running 5.0 km
Csöppű Andrea Running 5.0 km
Merics József Running 8.0 km
Tóth Orsolya Bicycle 35.0 km
Bianka Barti Running 10.0 km
Kelemen Ákos Running 5.0 km
Nyárondi Szandra Running 5.0 km
Villányi - Losó Barbara Running 5.0 km
Oberschall Stefánia Krisztina Running 5.0 km
Bánfai Beáta Running 10.0 km
Szőke Mária Running 15.0 km
Kovács Éva Szandra Running 10.0 km
Vajai Adrienn Running 15.0 km
Krisztina Boda Running 5.0 km
Bíró Péter Running 10.0 km
Máj Diána Running 5.0 km
Huszti Andrea Running 15.0 km
Schunk Melinda Hiking 15.0 km
Kaposvári László Running 10.0 km
Takács Zoltán Hiking 15.0 km
Horváth Zsolt Running 21.0 km
Juhász Antal Running 8.0 km
Szilovics Zsuzsanna Running 5.0 km
Szilovics Zsuzsanna Running 5.0 km
Petőcz Ferenc Running 10.0 km
Petőcz-Szabó András Running 10.0 km
Szilovics Zsuzsanna Running 5.0 km
Brezina Lajos Running 10.0 km
Bajusz Annamária Running 10.0 km
Szakos Péter Running 50.0 km
Korpás Rita Running 5.0 km
Korpás Márta Hiking 14.0 km
Mészáros Rebeka Running 2.0 km
Bárácz Bernadett Bicycle 65.0 km
Nagy Nikolett Running 21.0 km
Büki Judit Running 6.0 km
Kovács Márta Running 4.0 km
Németh Zoltán Running 21.0 km
Matesz-Huszti Eszter Running 3.0 km
Rotics Bernadett Edit Running 5.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Papp Szonja Running 10.0 km
Kovács Barnabás Bicycle 60.0 km
Kalina Beáta Running 8.0 km
dr. Erdős Boglárka Bicycle 10.0 km
Török Tamás Running 16.0 km
Török Tamás Running 16.0 km
Krasser Sarolta Running 10.0 km
Papp Laszlo Running 50.0 km
Gál Ilona Running 8.0 km
Bárácz Bernadett Bicycle 65.0 km
Gál Judit Running 8.0 km
Dr. Locki Barbara Running 7.0 km
Lukacs Zsuzsanna Running 55.0 km
Kelő Sára Hiking 10.0 km
Kelő Sára Hiking 10.0 km
Kelő Sára Hiking 10.0 km
Őri Anna Running 15.0 km
Gyurián Zsanett Running 5.0 km
kovacs sandor Running 10.0 km
Törőcsik Regina Running 16.0 km
Matyeákné Tünde Bicycle 21.0 km
Kálseczné Szente Anita Running 5.0 km
Kelő Sára Hiking 18.0 km
Vada Virág Running 15.0 km
Őrsi Szilvia Hiking 10.0 km
Bús Melinda Running 7.0 km
Zentai Hana Tünde Running 10.0 km
Nagy Izsó Arián Running 10.0 km
Végh-Marosi Krisztina Running 8.0 km
Bihari Tímea Running 10.0 km
Gyurián Zsanett Running 5.0 km
Kovács Attila Running 10.0 km
Gyurián Zsanett Running 5.0 km
Gyurián Zsanett Running 5.0 km
Szekszárdi Zoltán Running 10.0 km
Szabó Csilla Running 10.0 km
Kerekes Éva Running 10.0 km
Varga Brigitta 7.0 km
Vécsi Bettina Running 7.0 km
Leitol Csilla Hiking 5.0 km
Ferencz Tamás Bicycle 5.0 km
Nagy Gergely Bicycle 20.0 km
Vida Nikolett Running 5.0 km
Tasnádi Renáta Running 5.0 km
Forgács Tamás Leon Running 5.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 60.0 km
Mócz Gábor Running 21.0 km
Bán Éva Hiking 5.0 km
Kiss-francsics Ági Running 10.0 km
Földes Mónika Running 10.0 km
Kovácsné Kalmár Edina Running 21.0 km
Kovács Zoltán Running 21.0 km
Gáspár Petra Running 12.0 km
Bódi Dorottya Running 5.0 km
Gacs Liliána Running 5.0 km
Villányi Lajos Hiking 20.0 km
Laczkó Piroska Running 21.0 km
Grassy Krisztián Running 21.0 km
Kovács Diána Running 12.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Jakab Róbert Running 21.0 km
Pap Kornél Running 21.0 km
Varga Péter Running 21.0 km
Mogyorósi Gábor Running 5.0 km
Holczer Péter Running 20.0 km
Szentmihályi Laura Running 8.0 km
Takáts-Rezsu Emese Running 10.0 km
Szényi Sarolta Running 10.0 km
Vadas Lívia Hiking 7.0 km
Vadas Lívia Hiking 4.0 km
Vadas Lívia Swimming 1.0 km
Vadas Lívia Bicycle 20.0 km
Szücs Judit Swimming 1.0 km
Szücs Judit Running 5.0 km
Butora Sára Running 3.0 km
Siró Anna Running 4.0 km
Dr. Buránszki Dóra Running 5.0 km
Horváth Tünde Running 8.0 km
Bóta Ili Running 30.0 km
Bencsik Attila Running 10.0 km
Sándor Zsuzsanna Running 5.0 km
Bahil Katalin Running 7.0 km
Marosi Tamásné Running 7.0 km
Jeszenszky László Running 7.0 km
Németh Csaba Running 10.0 km
Jeszenszkyné F. Orsolya Running 15.0 km
Villányi Lajos Bicycle 40.0 km
Márton Zsóka Running 20.0 km
Gerliczki Zsanett Running 10.0 km
Harasztosi Nikoletta Running 30.0 km
Sedró Ágnes Running 7.0 km
Turoczi Reka Running 19.0 km
Fejes-Oravecz Erzsébet Hiking 10.0 km
Majoros Anna Running 5.0 km
Szendeczki Mihály Running 2.0 km
Punk Zsuzsanna Running 5.0 km
Harasztosi Csaba Running 5.0 km
Flóra Erika Running 5.0 km
Fleinek Andrea Running 5.0 km
Flóra Anita Hiking 5.0 km
Rózsa Martina Running 5.0 km
Szántai István Running 10.0 km
Somogyi Júlia Running 13.0 km
Luczi Dorka Running 10.0 km
Pocsai Zita Hiking 20.0 km
Papp Edina Running 30.0 km
Orgován Luca Running 3.0 km
Ács Mónika Running 20.0 km
Pál Zsófia Running 20.0 km
Orgován Luca Running 3.0 km
Márton Krisztina Hiking 20.0 km
Iglódi Franciska Running 6.0 km
Martina Nyers Running 10.0 km
Karsai Xénia Running 10.0 km
Danka Anita Running 10.0 km
Illés Zoltán Dávid Running 17.0 km
Takács Tibor Running 15.0 km
Végváriné Czirják Rita Running 7.0 km
Csajka István Running 16.0 km
Heródek Bence Running 7.0 km
Szabados Adél Running 8.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Keszeg Anikó Running 5.0 km
Kerekes Gábor Hiking 7.0 km
Petővári Mónika Bicycle 63.0 km
Bódi Dr Nikoletta Running 5.0 km
Mihályi Éva Running 10.0 km
Vörös Kinga Running 8.0 km
Király Balázs Bicycle 25.0 km
Király Balázs Swimming 4.0 km
Király Balázs Running 10.0 km
Királyné Csirke Eszter Swimming 3.0 km
Szántó Nikolett Running 5.0 km
Sklenszky Rebeka Running 10.0 km
Schuller Erzsébet Running 10.0 km
Nagy Sándor Running 10.0 km
Sztupovszky Melitta Running 5.0 km
Nagy Sándor Running 10.0 km
Hegedüs-Pilli Katalin Running 9.0 km
Dr. Hécz Réka Running 30.0 km
Lengyel-Schmidt Barbara Running 5.0 km
Puskás Ágnes Running 22.0 km
Kötél Anita Running 50.0 km
Laczkó Piroska Hiking 12.0 km
Nagyné Lődör Bernadett Rollerskites 5.0 km
Schunk Melinda Hiking 15.0 km
Schunk Melinda Bicycle 20.0 km
Takács Zoltán Hiking 15.0 km
Takács Zoltán Bicycle 20.0 km
Papp Edit Hiking 5.0 km
Czifra Katalin Hiking 5.0 km
Rudolf Ágota Gyöngyvér Hiking 5.0 km
Rudolf István Hiking 5.0 km
Minik-Tiszttartó Johanna Running 10.0 km
Harangozó Miklós Running 15.0 km
Mócz Gábor Bicycle 37.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Grassy Krisztián Bicycle 37.0 km
Villányi Lajos Running 10.0 km
Pukler Alexandra Running 20.0 km
Vörös Vivien Hiking 12.0 km
Sipos Dalma Running 15.0 km
Szeidl Rezső Running 14.0 km
Kerékgyártó Vanda Running 4.0 km
Lajos Johanna Rollerskites 25.0 km
Horváth Csilla Hiking 15.0 km
Koppánné Márton Éva Running 9.0 km
Kiss Virág Running 28.0 km
Magyar Bálint Hiking 7.0 km
Boros Melinda Running 6.0 km
Márovics-Milider Dóra Running 10.0 km
Antalné Boros Katalin Bicycle 22.0 km
Pehi Dorina Running 4.0 km
Bor Viktória Running 7.0 km
Peszleg Attila Running 3.0 km
Tóth András Bicycle 72.0 km
Hirschmann Bálint Running 24.0 km
Kóta András Hiking 13.0 km
Márkó Ignác Bicycle 75.0 km
Stieber Aida Hiking 14.0 km
Skribáné Csuka Adrienn Running 5.0 km
Körmendi Gábor Running 8.0 km
Ilcsik Zsófia Bicycle 27.0 km
Kozma Olimpia Running 5.0 km
Liza Strupka Running 12.0 km
Benkő-Nagy Eszter Running 17.0 km
Kelemen Zsófia Running 4.0 km
Kovács Evelin Running 10.0 km
Komjáti Viki Swimming 3.0 km
Csurgay Sára Running 5.0 km
Leskó Péter Levente Running 5.0 km
Bonyhadi Aniko Running 10.0 km
Hanzel Enikő Hiking 5.0 km
Botyánszkiné Ancsin Éva Málna Running 10.0 km
Kámán Zsuzsanna Running 40.0 km
Zsédenyi Loretta Running 26.0 km
Kaszás László Running 10.0 km
Horváth Péter Running 82.0 km
Doktor Krisztina Bicycle 84.0 km
Gerencsér György Running 11.0 km
Felső Mariann Hiking 21.0 km
Hargitai Ramóna Hiking 29.0 km
Dobos Bernadett Bicycle 72.0 km
Balikó Zoltán Running 27.0 km
Frigy József Bicycle 103.0 km
Kovács Laura Running 12.0 km
N.V. Erika Running 5.0 km
Gyurián Zsanett Running 10.0 km
Adorján-Kiss Zoltán Running 6.0 km
Prókai Anna Running 7.0 km
Venesz Klau Running 10.0 km
Király Balázs Swimming 3.0 km
Dr. Vörös Balázs Running 25.0 km
Mikla Róbert Running 21.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Badar Zsolt Running 21.0 km
Komjáti Viki Running 10.0 km
Komjáti Viki Bicycle 50.0 km
Misley Fanni Running 21.0 km
Füleki Dávid Running 10.0 km
Szalonnás Alexander Running 5.0 km
Érsek Monika Running 5.0 km
Képes Rita Running 5.0 km
Gömöri Szilvia Running 5.0 km
Venásch Zsolt Running 12.0 km
Bogos-Gál Zsuzsa Bicycle 40.0 km
Gosztolya József Bicycle 110.0 km
Schunk Melinda Bicycle 25.0 km
Szondy Luca Running 3.0 km
Takács Teréz Running 3.0 km
Király Edina Running 10.0 km
Szabó Emőke Running 5.0 km
Schunk Melinda Running 4.0 km
Takács Zoltán Running 4.0 km
Királyné Csirke Eszter Bicycle 20.0 km
Jeges-Varga Ferenc Running 20.0 km
Vadas Lívia Swimming 1.0 km
Szücs Judit Swimming 1.0 km
Kövesdi Dorina Running 7.0 km
Kövesdi Dorina Bicycle 45.0 km
Hunyadi Viktòria Running 10.0 km
Dobrovoczky Kriszta Running 20.0 km
Basa Antal Running 21.0 km
Takács Zoltán Running 10.0 km
Wittinger Dávid Running 10.0 km
Juhos Krisztián Hiking 20.0 km
Keresztes Nagy Zsuzsanna Running 15.0 km
Marosi Tamásné Running 8.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 60.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 22.0 km
Marosi Tamásné Hiking 6.0 km
Tóth Renáta Running 7.0 km
Kiss Gréta Running 7.0 km
Dr. Molnár Eszter Running 21.0 km
Gál Judit Running 8.0 km
Gál Ilona Running 8.0 km
Hegedus Fanni Bicycle 30.0 km
Gábor Horváth Running 50.0 km
Király Balázs Swimming 5.0 km
Vadas Lívia Swimming 1.0 km
Szücs Judit Swimming 1.0 km
Laczkó Piroska Running 11.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 20.0 km
Marosi Tamásné Running 6.0 km
Király Balázs Swimming 6.0 km
Laczkó Piroska Running 12.0 km
Papp Laszlo Running 42.0 km
Gyurián Zsanett Running 5.0 km
Királyné Csirke Eszter Swimming 2.0 km
Sikler Zsani Running 2.0 km
Vadas Lívia Swimming 1.0 km
Szücs Judit Swimming 1.0 km
Vadas Lívia Hiking 8.0 km
Vadas Lívia Bicycle 8.0 km
Laczkó Piroska Running 5.0 km
Laczkó Piroska Hiking 4.0 km
Király Balázs Running 15.0 km
Király Balázs Bicycle 90.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 29.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 30.0 km
Király Balázs Swimming 4.0 km
Schunk Melinda Hiking 8.0 km
Visnyei Leila Running 5.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 30.0 km
Marosi Tamásné Bicycle 40.0 km
Vadas Lívia Swimming 1.0 km
Szücs Judit Swimming 1.0 km